Néma tanúk

Ladjánszki társa az előadásban két zenészbarátja, Jávorka Ádám és Varga Zsolt, akikkel korábban többször dolgozott már együtt, de ezúttal mindketten táncosként vesznek részt a darabban. Azaz nem is táncos-mivoltról kell itt beszélnünk, hanem sokkal inkább valamiféle expresszív testi-fizikai jelenlétről – ez nem kevesebbet, de esetükben mindenképp többet jelent.

Az intim helyzet megteremtésének alapfeltételeként Ladjánszki a Bakelit Multi Art Center színpadának szélére egy sorba, zárt körbe ülteti a közönséget, szorosan egymás mellé: senki nem bújhat el, sem az előadók, sem a nézők. Szorosan egymás mellett ülve, az előadóktól karnyújtásnyi távolságban egy pillanatra sem feledkezhetünk meg a másik testi közelségéről, a játszók és a magunk kitettségéről, láthatóságunkról. A teremben végig egyszerű (de színházi lámpák fényéből gyúrt) munkafény, a tekintet minden irányba szabad teret kap, így mindannyian néma tanúi vagyunk Ladjánszki és két társa nyers vallomásának saját testéről és magáról a testiségről.

A játszók civil, utcai ruhában érkeznek a kör alakú tér közepébe, és pár másodpercnyi figyelmet koncentráló csönd után mindhárman meztelenre vetkőznek. Erős hangsúlyt kap a színházi szituációba történő belépés, a jelmez felvétel kifordított gesztusa, hogy aztán az előadás végén ugyanígy vessék le magukról a szerepet – vegyék fel magukra a ruhát. A testiséggel való szembesülés Ladjánszkinál könyörtelen és illúziómentes, a három meztelen test a színpadon ugyanis legkevésbé sem előnyös oldalát mutatja. Nem táncos-testek, azaz a klasszikusan szép test-képpel cseppet sem harmonizáló, az esztétikustól más-más módon, de mindenképp eltérő anatómiai képletek tárulkoznak ki előttünk. Testükön sebek, hegek, bőrhibák, szőrzet, izzadság, kidörzsölődött bőr – a pár méteres közelségből nem lehet nem tudomást venni róluk. Nem is törekszenek semmiféle megtévesztésre, megszépítésre. A testek leplezetlenül, a maguk civil naturalizmusukban léteznek a színpadi térben: a természetesség esztétikája lép működésbe.

Az előadók nem táncosként és nem zenészként, sokkal inkább önmaguk testi lehetőségeit, képességeit próbálgató alakokként viselkednek az előadás terében. Nincsenek táncos kunsztok, fizikai mutatványok – helyettük ’csak’ hétköznapi mozdulatok és rövid repetitív mozgássorok vannak, amelyekből a hétköznapi testek kifejező test-képeket, emlékezetes pózokat építenek fel. Ladjánszki nem erőszakolja meg az artisztikus mozdulatokra nem képzett testeket, hagyja őket a maguk természetességében jelen lenni – ettől válik elfogadhatóvá a jelenlét, s a néző ettől helyezkedhet bele igazán a szemlélés pozíciójába. A koreográfus az előadásban nem tesz mást, mint kísérletezik, a test leplezetlen plaszticitását figyeli, elmélyül a (test-)helyzetek analizálásában, a lehetőségek feltérképezésében. Nem történik „semmi”, mégis expresszív jelenetsorok, különös test-építmények bontakoznak ki a három alak érintkezéséből, kölcsönhatásaiból.

Az első érintkezés az egymásra hangolódás érzete: kezeik egymást keresik, átbújnak egymással összefont karjaik alatt, az arcok egymáshoz simulnak, a mellkasok egymáshoz csapódnak. A két férfi egymással szemben különös, dupla testű, fejnélküli pózba hajol össze és áll fel görnyedt helyzetéből. Vagy fejjel lefelé fordult keresztként húzza-vonja egyik a másikat, válla és széttárt karjai a földön csúsznak, lába a hátráló másik nyakában. Később egy forgatós ’táncban’ csapódik testük egymáshoz, aztán Ladjánszki széttárt karokkal forogva durván csapkodja útjába kerülő társait. Test test ellen feszül, birokra kel, egymásnak vetődik, felöklelik, majd figyelmesen tapogatják, eltakart szemmel tanulják egymást. Lényeg a próbálkozás, a soknemű testi tapasztalat megszerzése. Az előadás hatását és erejét az adja, hogy valós a fizikai erőlködés, valós a testek érintkezésének feszültsége.

A testek találkozásait, érzékeny közeledését és heves küzdelmét pianóra hangolt zenei háttér kíséri végig. A monoton, távolról hangzó, morajló hangkulissza mellett az előadók maguk is egyszerű, de rafinált hangszereken zenei mutatványok és technikai bravúrok nélkül keltenek hangokat. Monoton kíséretet vagy épp egyszerű dallamot varázsolnak a mozgássorok köré. A minimális, szinte észrevétlen szcenikai elemeket használó intim térben minden csend és minden hang felerősödik. A legerősebbek mégis a teljes csendben történő mozdulatsorok: a koncentráció, az egymásra figyelés elmélyült csendje erős atmoszférát teremt, erőteljesen képes bevonni a nézőt feszült, mégis játékos világukba. Ebben a neszekre hangolt, érzékeny környezetben a meztelenség önmaga primer hatásán és jelentésén túlmutat: láthatóvá, feltűnővé teszi a mozdulatokat, amelyek az előadók ruhával fedett testén jelentéktelenek lennének, egészen eltűnnének. Felhívja a figyelmet a mozdulatok tétjére, az érintkezések élményére, melyek így kapnak jelenlétet, transzparenciát.

Az alkotók balladisztikus, csendben áradó rendszert, hömpölygő folyamatot teremtenek, melyben a részek, jelenetek egymáshoz szervesülnek. Mindaddig nem törik meg a felépített nyelv, amíg Ladjánszki erős váltással nem fordít egyet rajta: a két férfi az egyik sarokban zenésszé változik, és kétszólamú dallamot ad puszta kísértként Ladjánszki csúcspontra törő táncszólója mögé. A balladisztikus tónus jól működik, ahol a saját rendszerén belül, az előadásmód egyformaságával erősíti fel a belső történés csúcspontjait. Ez a táncszóló viszont ilyen formán kilóg az előadás saját rendjéből, más nyelvet kezd beszélni, leválik az egymásra figyelés és szemlélődés csendjéből építkező, disszonanciájában is harmonikus előadás-egészről.

Megkomponált, de civil hatásra törő fények; koreográfiailag rögzített, de a hétköznapiság érzetét keltő mozgássorok, és ugyanakkor ennek ellenkezője: civil testek színpadi testi-fizikai jelenlétbe helyezése; képzetlen testek által előadott test-tanulmányok; zenészekkel operáló, de minimál hangzásra építő akusztikus világ egymásnak feszülése alkot disszonáns, érdes, figyelmet fogva tartó előadást.

Ladjánszki Márta: silent witnesses

Fény: Pelle Zoltán

Koncepció, koreográfus: Ladjánszki Márta

Alkotó-előadók: Jávorka Ádám, Ladjánszki Márta, Varga Zsolt

Helyszín: Bakelit M. A. C.