A múlt tükrei

[...]

Élet és halál határmezsgyéjén

De amikor Oidipusz a nép közé lép, olyan sötét ruhás alakok fogják közre, akiknek arca áttetsző fekete kendővel van beburkolva. Így válik vizuális jelzéssé a táncszínházi változatban a várost dúló veszedelem, amiről a Szophoklész-szöveg így beszél: „így veszik / ezerenként városunk. / Így hever / a földön szerteszét / a ragályszagu hulla siratlan. / Hitvesek, őszbe borult bus anyák nyögik / oltár körül itt is, amott is a szörnyü / borzalmakat, / könyörögve keserves imákkal." A tekergődző, hullámzó alakok nyilván ezt a könyörgést közvetítik, közöttük jobbra-balra billeg Oidipusz, majd védekezésül, az egyensúlyát keresve a két tenyerét is maga elé tartja, védekezőn mozgatja. De őt magát is elragadja az a vészterhes extázis, amely a körülötte mozgó alakokból árad.

Úgy képes kilépni ebből a helyzetből, hogy lehúzza az egyik alak fejéről a sötét kendőt. Kreón (Gombai Szabolcs) áll előtte. „Itt rögtön kívánsz hallani a nép előtt? / Vagy bemenjünk a palotába?" – kérdezi Szophoklésznél a delphoi-i jósdából visszatérő Kreón a királyt. Az eredeti darabban a többiek előtt hallgatja meg Apollón üzenetét Oidipusz. A táncszínházi változatban elvonulnak ketten, útjuk során engedelmesen félrehajolnak előlük a többiek. Majd az oldalt álló kőtáblák mögé lép az uralkodó és a sógora is. Nemcsak antik sztélékre emlékeztetnek ezek a guruló szerkezetek, hanem politikusi pulpitusokra, illetve mikrofonállványokra is. Így nyit átjárót az előadás az antik és a mai kor között, világos jelzéssel érzékeltetve a különbséget. A Szophoklész-darab uralkodó családja a nép közé vegyül, a színük előtt zajlik a teljes életük. A táncszínházi változatban elkülönül a hivatalosság, a politikusi lét a köznapiságtól. Ennek világos jelzései a guruló kőtáblák, amelyekhez mindig egyfajta hivatalos póz, uralkodói habitus is kapcsolódik.

A Kreón által hozott üzenet szerint csak akkor menekül meg a város, ha megbüntetik az előző király, Laiosz gyilkosait. Erre a „kívánságra" tettre kész elszántsággal válaszol Oidipusz: „De én kutatni fogom őket újra most!" És ezzel van összhangban a táncszínházi változatban a kórus mozgása is: sodró, ritmikus zenére, nagyon egyszerű, mégis nagyon hatásos mozgásokat végeznek. Igazi dinamikus táncot látunk. Az egy tömbbe állt alakoknak előbb csak a karja mozog jobbra-balra, miközben emelkedik, süllyed a testük. Majd megfeszülnek, előrehajlanak. Aztán ismét csak a karok dolgoznak különböző ritmusra, majd a mozgásenergia ismét átterjed az egész testre, a lépések különféle hajlásokkal kombinálódnak. A kezdetben egyszerű mozgássorok egyre bonyolódnak, még inkább összetettekké válnak. De a ritmus ugyanaz marad benne: a megfeszülés majd a nekilendülés váltakozása lefojtott tettrekészséget sugall.

Miközben a háttérben a kórus táncát látjuk, az előtérben Oidipusz különféle alakokkal találkozik, akikkel hol együtt mozog, hol küzdelmekbe bonyolódik velük. Eközben mintegy véletlenül felidéződik benne az az esemény, amely után öntudatlanul is kutat, de még nem tudja, hogy erre kell magában ráismernie: amikor harcba keveredett Laiosszal (Vida Gábor), és végül elmetszette a torkát. Hisz a gyilkos – most a nézők is láthatják –, aki után a nyomozás folyik, valójában Oidipusz maga.
A földre hulló Laiosz mögött, mellett mozogni kezdenek a kórus földön ülő sötét ruhás tagjai. Az előre nyúló kezek, az utánuk hajló testek fájdalmat érzékeltetnek. Mintha megannyi Kharon evező mozdulatait látnánk. És amikor Oidipusz közéjük lép, oldalra dőlnek, összegörnyednek, majd ismét felülnek, aztán néhány előre lendülő mozdulat után ismét elernyednek. Egyre inkább az a benyomásunk, hogy a király a halottak földjén jár. Aztán ismét lefejti a fekete kendőt az egyik alak fejéről. Ahogy az előbb Kreón, most Iokaszté (Samantha Kettle) válik ki így a sötét tömegből. Aztán ő is a kőtáblák mögé lép. Mintha ő is csak egy halotti emlékművön keresztül kelhetne életre. Ezek a jelzések arra is utalnak, hogy Bozsik Yvette koreográfusi értelmezésében Oidipusz története talán nem is evilágon, hanem a köztes létben zajlik, élet és halál határmezsgyéjén.

Mintha a halottak birodalmában idéződne fel mindaz, ami Oidipusszal történt. Mintha itt élné, játszaná újra tévesztéseinek és bukásának történetét. Talán ezért burkolja a táncszínházi előadás elején Oidipuszt kivéve minden szereplő arcát sötét kendő. És talán nem is a városbeli palota lépcsőjét látjuk az első képben, hanem az alvilág lejáratát. A magasból aláhulló fény is arra utalhat, hogy Oidipusz most érkezett meg az alvilágba. „A te lelked az éjszakából él" – mondja a Szophoklész-darabban Oidipusz a vak Teiresziásznak. Bozsik Yvette előadásának világát ez az örök éjszakát idéző sötétség határozza meg.

[...]

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2016/3. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft