November 9-e és 15-e között zajlott a budapesti Marczibányi Téri Művelődési Központban az ország egyik legjelentősebb, kétévente megrendezett gyermekszínházi fesztiválja.
Az izgalmas színjátszó előadások energiája legyőzi a helyszín steril, gondolattalan légkörét, megtölti a jópár üresen maradt helyet a nézőtéren, így tud professzionális színházi pillanatok sora születni a Feszt-Festen.
Sok kezdeti ügyetlenséggel, szervezési hibával indul útjára pénteken a fesztivál, vasárnapra a dolgok nagy része a helyére kerül. A Willany Leó után már igazi fesztiválhangulat van, kellemes beszélgetés meleg tea mellett.
A Reflex2 Nemzetközi Színházi Biennálét a bukaresti Bulandra társulat Háztűznéző című darabja zárta. A 2003 óta folyamatosan játszott előadás rendezője Jurij Kordonszkij, aki Lev Dogyin színészeként és rendezőjeként az orosz realista iskolán nőtt fel. Bár követi a színpadi realizmus hagyományait, valóságot megcélozó rendezői világába szürreális elemek is beépülnek: játék a transzcendens világgal, az álommal, képzelettel.
A bukaresti Act Színház Absolut című előadását Alexandru Dabija rendezte. A fő és egyetlen szerepet, a színházi és filmszínészként is jól ismert, megannyi shakespeare-i címszerepet (Hamlet, III. Richárd, IV. Henrik) maga mögött tudó Marcel Iures alakította, aki egy grandiózus one man show-t varázsolt a sepsiszentgyörgyi színházi fesztivál kamaratermébe.
Egy keleti mondás szerint, aki nevetni tud azokon a dolgokon, amit mindenki komolynak gondol, komolynak tudja venni azokat a dolgokat, amiken az egész világ nevet. Ez annak köszönhető, hogy az abszolút józanságban van valami embertelen, valami a viaszbábuk görcsösségéből, valami az ablakok mögött ülő (egykori) ügyintézők rikoltozásából, azon utasok héjatekintetéből, akiknek lábára épp most léptek rá egy zsúfolt autóbuszon. A mosoly hiánya néha a természetesség hiányának egyik tünete lehet.
Szokatlan módon indítja Oskaras Koršunovas a Hamletet. A shakespeare-i első jelenet elé beillesztett előjátékban a színészek a közönségnek háttal, egységesen fekete ruhában ülnek tükrös, fehér öltözőszekrényükkel szemközt, és sorra felhangzik, majd kaotikussá fokozódik kiáltásuk: Ki vagy te?
Mennyi vidámságot vesz el a politika az emberektől? Azt hiszem, ma legtöbbször, ha a politikusok tetteiről hallunk, a reakciónk: „Ó, nem...” Azonban a budapesti Örkény István Színház János király előadásának hála, a politikát igencsak mulatságosnak találhatjuk.
A Reflex fesztiválon több magyar előadás is szerepelt. Nyilván érdekes lehet, hogy ezeket a Magyarországon sikeres produkciókat miképp látja egy külföldi, aki nem is érti (legfeljebb feliratokról követheti) az előadás szövegét.
A minket körülvevők életében mellékszereplők vagyunk, legtöbbször epizodikusan megjelenők. Főszereplők saját meséinkben vagyunk, akkor, amikor kézbevesszük és magunk fordítjuk arcunk felé a reflektort.
Ha olyan nagyhírű társulat produkciójára ülünk be, melyről rengeteget olvastunk, hallottunk, felvételekről követtük előadásaikat, elég nehéz leküzdeni irántuk való rajongásunkat. Ilyen rajongást érzek a varsói Teatr Dramatyczny Persona. Marilynje iránt, Krystian Lupa rendezésében. Nincs mese, be kell ismernünk, ő napjaink lengyel színházának atyja.
A színikritika mindenekelőtt spekuláció. A kritikus magára kényszeríti a szigor szűk ingét, és szakmáját indokolandó, az egyszerű nézőnél sokkal bonyolutabb érvei vannak a tetszik/nem tetszik-re. Épp ezért az értékelő kritika csak akkor működik, amikor a kritikus hang kellően nagyszámú olvasó/fizető számára releváns.