Elbaltázott életek

 Amely szép, de nem „úgy"; és amely mintha párbeszédbe elegyedne, de egészen finoman, a nagy színpadi Csehov-hagyománnyal is. Táncba visznek Csehov csodálatos bohócai. Kezet ráznak velünk. Mennyi játékos, szertartásos, hétköznapi kézfogás, és mind a semmibe tűnik. Kóválygó szürke foltok a labirintusban, kijárat nincs.

[...]

(Kattog és ciripel.) Ahhoz, hogy az előadás megszülethessen, először is kellett egy új fordítás. Hamvai Kornélnak ez az első Csehov-átültetése, amelyhez Paul Schmidt angol Ványa bácsiját vette alapul. (Itt és most csak az érdekesség kedvéért: a 2008-as kolozsvári Andrei Serban-rendezéshez szintén nem Makai Imre szövegét használták, és az új fordítás – ahogy azt a színlap is közölte – Paul Schmidt angol Ványa bácsija alapján készült.) Hamvai Kornél nemcsak fordítóként, hanem dramaturgként is jegyzi a szombathelyi előadást. Ez utóbbi minőségében fontos beavatkozása, hogy Marina, az öreg dajka szerepét megszünteti, a mondatait szétosztja Vojnyickaja és (kisebb részben) Tyelegin között. Ez a változtatás szoros összefüggésben van a fordítás és a rendezés alapvető szándékával, miszerint le kell hántani a szövegről – és az előadás látványvilágáról – mindent, ami túlságosan, hagyományosan „oroszos", vagyis azonnal olyan nosztalgikus reflexeket hív elő, amelyek elvonják a figyelmet Csehov elképesztő érvényességéről, a minden porcikájában ott rejtőző komikumról és keménységről. (Bár Vojnyickaja és Marina összevonása a mélyben azért okoz leheletnyi zavart: a feminizmussal kacérkodó öreg hölgy és az istennel társalkodó, anyáskodó dada figurája most – mondjuk így – talán a minden Csehov-figurában ott dúló feszültségeket erősíti.) A Hamvai-fordítás eltünteti az orosz névadás specialitását, az „apai nevet", itt nincs Alekszandr Vlagyimirovics meg Marija Vasziljevna és Jelena Andrejevna, csak Alekszandr, Marija és Jelena; a családtagok kezdettől tegeződnek. (Ezért aztán Jelena és Szonya a békülési jelenetben a barátságra iszik, nem pedig a pertu megpecsételésére.) A cím apró elmozdítása – Ványa bácsi helyett Ványa bá – sem öncélű lazaság, aktualizálás vagy exravagancia: egy 47 éves férfi nem bácsi, legfeljebb „bá" – ahogy az unokahúga szólítja. (És végül is kettejüké a legvégzetesebb kapcsolat.) Csehovnak különben sincs szüksége az aktualizáló kiszólásokra, egyszerűen csak aktuális. A Hamvai-fordítás mindenestül úgy képes visszaadni az éppen most születő élőbeszéd elevenségét, akár kócos tökéletlenségét-pongyolaságát, hogy érzékelteti a Csehov-szöveg sűrűségét, késélen táncoló feszességét, ritmusát, a ritmussal szorosan összefüggő költőiségét is. Csak néhány példa. Asztrov kiselőadása Jelenának Makai Imre fordításában így szól: „Ebben a házban saját asztalom van... Ivan Petrovics szobájában. Ha már teljesen kimerülök, végképp eltompulok, akkor otthagyok mindent, és szaladok ide, és elszórakozom ezzel a micsodával, egy-két óra hosszat... Ivan Petrovics és Szofja Alekszandrovna csattognak a számológép golyóival, én meg ott ülök mellettük, az asztalomnál és mázolok. Olyan meleg, nyugodt a hangulat – és ciripel a tücsök. De ezt a kedvtelést csak ritkán engedem meg magamnak, havonta egyszer... (...)". Ugyanez Hamvai-fordításban: „Ványánál van egy asztalom. Mikor abszolút kimerültem, az agyhalálig, hagyok a fenébe mindent, és rohanok ide, és pár órára bele tudok feledkezni ebbe. Ványa meg Szonya mellettem kattognak a számlákon, én meg ülök és firkálok. Olyan komfortos meg békés, a tücsök is ciripel. Azért ezt a luxust ritkán engedem meg magamnak, mondjuk havonta egyszer. (...)" (A „csehovi" tücsökciripelésnek eredendően és óhatatlanul ironikus felhangja van.) Tyelegin most nem Ostyaképű, nem is ragyás, hanem Csicsóka; a faluban nem azt vetik a szemére, hogy ingyenélő, hanem azt, hogy pióca. És Szerebrakov (nem pedig a megszokott Szerebrjakov, mert Hamvai az ellágyuló „jé"-t írásban is eltünteti, az oroszos kiejtés szerint); szóval Szerebrakov nem azt kiabálja Ványának, hogy senkiházi, hanem azt, hogy „nulla senki". (A professzor neve különben az ezüst szót rejti magában, benne az ezüstkor, holdvisszfény konnotációjával. Szerebrakov – Ványa szerint – nem alkot, nem sugároz, életműve meddő, értelmetlen okoskodás. Jó lesz vigyázni.) Van olyan szöveghely is, ahol Hamvai a szoros fordítás helyett inkább a híres „mögöttes tartalmat" fogalmazza meg: amikor Jelena az első beszélgetés közben megkérdezi Asztrovtól, hogy izgalmas-e az erdő, a doktor igenlő válaszát az eredeti szövegben Ványa mindössze egy ironikus „nagyon"-nal kérdőjelezi-erősíti meg (az irónia szerzői instrukció). A Hamvai-fordításban Ványa megjegyzése ezen a ponton úgy szól, hogy „szívedre rá ne menjen" – ez pedig egyértelmű(bb) utalás arra, hogy Ványa észrevette: Asztrov is vonzódik Jelenához. Ahhoz persze, hogy a Hamvai-szöveg megszólaljon – és egy-egy mondat kisikoltson, fölragyogjon és beleálljon az emlékezetbe, mint fába a balta – nagy szükség van a színészekre, akik a sok reménytelenségből vérbő, gazdag, folyamatosan komikum és tragikum között irizáló örömszínházat csinálnak.

(Erisz begurítja.) Miközben tulajdonképpen – és csehovi szokás szerint – nem történik semmi. A messzi orosz birtokon él Ványa (47 éves); Ványa anyja, Szerebrakov anyósa: Marija Vojnyickaja; Ványa unokahúga, Szerebrakov lánya: Szonya; valamint Szonya keresztapja (mint a birtok tartozéka): Tyelegin. Havonta betér a munkamániás, erdőtelepítő orvos: Asztrov. Ebbe a dolgos és unalmas monotóniába gurítja be egy szép nyár végi napon Erisz a viszály almáját, amely a legszebb földi nőt, Helénát illeti; más kérdés, hogy háború lesz a vége. A hosszú évek kemény munkájával tehermentesített Vojnyickij-birtok jövedelmét első felesége révén élvező, megözvegyült Szerebrakov professzor újranősült, és elhozza a birtokra ifjú, szép második feleségét, Jelenát. „Ki vagyunk zökkenve", foglalja össze Ványa a házaspár megérkezésének következményeit. A névszói szerkezet egyrészt élőbeszédes, másrészt időtlenít, se vége, se hossza állapottá végteleníti a jelen időt. Jelena és Szerebrakov jön, Jelena és Szerebrakov elmegy. Melyik a kizökkenés, melyik a visszazökkenés? Csehov műfaji meghatározása szerint a Ványa bá: jelenetek a falusi életből.

(Folthatás.) „Csak kóválygó szürke foltok ezek", mondja Jelena a közönséghez intézett nagymonológjában, vagy inkább a közönséggel és önmagával kezdeményezett párbeszéd-kísérletében (Csehov hőseit különben is többen tekintik „impresszionista vázlatoknak", amelyek mögött bohózati típusok rajzolódnak ki). Ványa az előadás nyitóképében egy ideig észrevehetetlen foltként van jelen a színen: aztán egyszer csak megmozdul a kanapén a hanyagul odavetett takaró, és kikászálódik alóla Ványa bá – Mertz Tibor –, mint a híres orosz fölösleges ember prototípusa, Oblomov (mindig takaróval, mindig köntösben). Mertz Tibor abszolút eggyé válik a figurával: nem tudni, hogy Mertz adja kölcsön a szerepnek a testét-lelkét – vagy fordítva...

[…]

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/9. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft