A csend beszél?

Szőcs Artur azok közé a fiatal rendezők közé tartozik, akik határozottan keresik a maguk útját, kifejezésmódját. Előadásai mindig érdekesek, sokszor különlegesek, mert sosem a hagyományos formákból, a megszokott színpadi kifejezésmódokból indul ki. Bár még nem ismerhető fel egyértelműen, hogy mi az a gondolkodásmód, színpadi szemlélet, ami előadásait szervezi, épp ezért formaviláguk is sokfélének tűnik. Az azonban egyértelmű, hogy messze került a magyar színházművészet hagyományaiban meghatározó realista-naturalista közelítésmódtól.

Így eleve nem számíthattunk arra, hogy Szőcs Artur hagyományos Csehov-előadást készít majd. A Ványa bácsi – ahogy a darab alcíme is ígéri – alapvetően vidéki életképek sorozatából áll: régóta falun élők és az otthonuk rendjét „feldúló" városlakók mindennapjait követjük. A jelenetekből csak fokozatosan bontakoznak ki a felszín alatti láthatatlan történetek, amelyek végeredményben teljesen átrendezik az emberi viszonyokat, és gyökeresen megváltoztatják a szereplőknek önmagukról (és életük távlatairól, sorsukról) kialakított képét. A miskolci előadás követi a darab jeleneteit, a dramaturgiai változtatások csak a szöveget érintik, de az eredeti szerkezetet nem (egészen az előadás végéig). Tehát a csehovi „falusi jelenetek" következnek egymás után, mégsem életképeket látunk. A rendező ugyanis nagyon határozott jelzésekkel mozdítja ki a művet eredeti kontextusaiból.

A változást már a színpadkép is jelzi (látvány: Boros Lőrinc). A berendezési tárgyak, a csíkos tapétával borított vedlett falak, a középen álló kétszárnyú koszlott ajtó és a két oldalt látható ablakok mintha egy régi (eléggé lelakott) szobát idéznének fel. (Az íves lábú asztal mintha még a polgári világból maradt volna itt, de a piros műbőrfotelek már a 70-es évek világát idézi fel, a tévéállvány és a rajta álló készülék, de főleg a videómagnó a rengeteg kazettával viszont már a 80-as évekre utal. Azaz lehetetlen datálni az előadás terét. Az biztos, hogy nem Csehov korában járunk – ezt az öltözékek is egyértelművé teszik –, mégis közelebb vagyunk a tegnaphoz, mint a jelenhez. Mindezzel talán a történet és a figurák időtlenségét igyekszik érzékeltetni a rendező. Már nem ilyen történeteket lehetne mesélni a ma emberéről, de a mából nézve ilyennek látszódnak – így tűnnek hitelesnek – a régiek.)

A falak csak derékmagasságig vannak megépítve, alattuk túllátni a díszleten, lehet követni, ahogy a színészek kilépnek a játéktérből, kimennek a színpadról, azaz némiképp belátni a színház működésébe is. Az illúziószínház emlékétől a teátrális működés megmutatásának irányába visz el bennünket a díszlet, amely a nézőtér felé is nyitott: a közönség soraiba is benyúlik egy széles palló, afféle meghosszabbított színpad. Sőt a „negyedik falat" azzal is áttöri az előadás, hogy néhány szereplő a közönség soraiból érkezik, sőt van, amikor jelenet közben is leülnek a szereplők a nézők közé.

Az előadásban először egy televíziós műsor narrátora szólal meg: „Itt élnek közöttünk, a hegyekben és a völgyekben, az erdőkön és a mezőkön, a bozótban és a nádasokban, szinte mindenütt, ahol mi nem. Ők az erdők koronás királyai, a gímszarvasok" – halljuk. Egy természetfilmet néznek a szereplők, Asztrov (Rusznák András), Marina, az öreg dajka (Máhr Ági) és Tyelegin (Bősze György). Az első részben végig ott van a tévé, és sokszor hangosodik fel. Később például a hangyákról szóló film narrátorszövegébe hallgatunk bele, aztán a bálnák életét „ismerhetjük meg". Az előadás második részében kevesebbet szól a tévé, bár ott van végig a színpadon, de ekkor megfordul a szoba berendezése, és a másik oldalra átkerülve, a nézőknek háttal kerül a tévé (így csak a hangját halljuk, amikor néha – szinte elvétve – bekapcsolják a készüléket).

De nemcsak természetfilmek mennek a tévében. Néha esztrád műsorra kapcsolják át, ekkor vált a világítás is, a meleg fények hideg színekre változnak, és a szereplők is oroszul kezdenek el beszélni. Az eredeti Csehov-szöveget mondják, egyáltalán nem orosz kiejtéssel, inkább úgy, ahogy magyarok beszélnek számukra érthetetlen, idegen nyelven.
Nehéz értelmezni ezt az előadásban többször is visszatérő gesztust. De ha megpróbáljuk, akkor valami olyasmi következtetésre juthatunk, hogy – bármennyire szeretnénk is – az eredeti darabot már nem értjük, azt a nyelvet, amit Csehov beszélt, már nem beszéljük. Az egykori figurák, problémák, élethelyzetek csak akkor lesznek érthetőek, ha megkeressük azok belőlünk fakadó megfelelőit. Tehát máshogy kell közelíteni a darabhoz. Ebben segít többek között a tévé használata.

A természetfilmek részletei valójában kiemelik, picit fölnagyítják, kicsit viccesen aláhúzzák a darabban szereplő emberi jelenségeket. A Ványa bácsi helyzetei és a tévéből felhangzó narrátorszövegek párhuzamai valójában az etológia szintjére szállítják le a szereplők közötti történéseket. Mintha minden az ösztönök és a zsigeri vágyak szintjén zajlana. Miközben a szereplők a legmagasztosabb érzésekről, sőt elvekről, ideológiai elkötelezettségekről beszélnek, valójában csak vulgáris késztetések dolgoznak bennük.

Ez humorforrásként is működik az előadásban, amely sokszor le is leplezi a szereplőket. Amikor Vojnyickij (Molnár Áron) rajtakapja Asztrovot és Jelene Andrejevnát (Czakó Julianna) – a darabban egy csókon, az előadásban azon, hogy ágyba bújtak –, akkor a tévéhang ezt a helyzetet kommentálja: „Megkezdődött a hímek közötti státuszharc... Az erősebbik párosodik a nősténnyel" – szól a két pillanatra bekapcsolt természetfilm. A közönség pedig nevet ezen. Elsősorban nem azért, mert rendkívül kínos maga a helyzet, inkább azért, mert a régi tévékabarék világát idézi a poén.

Csehov sokértelmű szituációit tehát az egyértelműsítés irányába viszi el az előadás. Ez nem csak az imént idézett jelenetben működik így. A darabban Asztrov arra kéri Jelenát, hogy másnap találkozzanak valahol. Az előadásban viszont a doktor kertelés nélkül kinyitja a fotelágyat, leteríti rá a lepedőt, levetkőzik, és bebújik a takaró alá. Jelena Andrejevna a darabban kéreti magát, de közben azért „Asztrov mellére hajtja a fejét". Az előadásban viszont egy darabig tétován áll, majd fokozatosan izgalomba jön: remegni kezd a teste, letépi magáról a ruhát, és befekszik az ágyba Asztrov mellé. Ekkor érkezik Vojnyickij – no nem egy rózsacsokorral, mint a darabban, hanem egy létrával és egy diszkógömbbel, amit fel is szerel a mennyezetre. Eközben a megzavart pár nézi őt, bár még el sem kezdődött az aktus, de ők a szeretkezés nyögdécselő, lihegő hangjaival bosszantják Vojnyickijt, aki a létra felső fokán ülve nézi őket.

Ezt a jelenetet azért is érdemes hosszabban idézni, mert Csehov sokszálú problémái közül az előadás – legalábbis az első részében – egyértelműen Vojnyickij, Jelena Andrejevna és Asztrov kapcsolatára koncentrál. Erre a szerelemi háromszögre – és vulgáris átértelmezésére – már az előadás első része is ráirányítja a figyelmet. „Miért nem tudnak közönyösen nézni egy nőre, ha az nem a maguké?" – kérdezi ártatlanságot mímelve Jelena Andrejevna. De mindezt egy alig bikiniben, szinte teljesen Vojnyickijhez simulva teszi. (Korábban többször is átlejtett már így, majdnem meztelenül a szobán, betelepedett a fotelekbe, majd egy hatalmas tigrisfejet ábrázoló takarót leterítve még „napozni" is lefeküdt a nézők közé benyúló placcra.) Aztán – mint aki mit sem ért ebből a maga teremtette helyzetből – Asztrov doktor különösségéről kezd el csacsogni. Vojnyickij azonban a szerelméről akar beszélni neki. És tényleg egyszerűen és őszintén szólal meg. De amikor Jelena Andrejevna kérdően ránéz, akkor vált a televízió képe. Valaki – nyilván Vojnyickij – beletörölt az ismeretterjesztő filmbe, és egy pornót vett a videószalagra. A szerelmes szavak egy közösülés vulgáris képeibe és hangjaiba fordulnak. Ez éppoly kínos, mint a harmadik felvonás „szerelmi légyottja". Vojnyickij meg is próbálja leállítania filmet, kivenni a kazettát a lejátszóból, de amikor ez nem sikerül, dühében kitépi a vezetéket a falból.

Részlet egy hosszabb elemzésből, mely teljes terjedelemben jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/9. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft