Színház az egész
POSZT 2012: Shakespeare: Makrancos Kata - Vígszínház
A világban támadt megosztottság, hasadás az Eszenyi Enikő rendezte Rómeó és Júlia szerint nem csak a szerelmet nehezíti meg, hanem teljes katasztrófával is fenyeget. Ennek jelzéseként a rendező az utolsó jelenetet – miután a szerelmesek bejátszották az egész színházat – a lebombázott, beomlott kupolájú Vígszínházat ábrázoló díszletbe helyezte. A második világháború végi állapotokat idéző romos épület nemcsak a szerelmi tragédia keretét adja, hanem a színház végét is jelzi. Sőt egy egész világ összeomlását vetíti előre (és az időben vissza).
Ugyanezt érezzük az Alföldi Róbert rendezte Hamlet végén is, amikor Fortinbras sortüzet parancsoló szavaira megállíthatatlan gépfegyver-ropogás válaszol. A sortűz itt nem a tiszteletadást, hanem a leszámolást jelenti. Ennek a végjátéknak is a színház adja a közegét, hisz a játék ezúttal a Nemzeti sötét fóliákkal takart, állványokkal szabdalt nézőterén játszódik. Itt valaha színház volt (a kísértetjárás előtti jelenet szereplői ironikusa utalnak is erre), de ma már csak politikai és emberi színjátékok zajlanak a leromlott, teleszemetelt falak között. A színháznak már vége, és lassan a világnak is, amelyben élni lehetett.
Nagy Ervin, Börcsök Enikő - Fotó: Szabó Dorottya
A Gothár Péter rendezte Makrancos Kata elején is teleszemetelik a színpadot, amelynek hátterében egy romos épület részleteit látjuk. A magasból különböző kisebb-nagyobb tárgyak hullanak alá, mintha egy lomtalanítás legdrasztikusabb pillanataiban érkeznénk. Talán egy színházi társulat egykori otthonának kitakarítása zajlik. Erre utal az is, hogy a színpadon megjelenő figurák a széthullott tárgyakról különböző Shakespeare-darabokra asszociálnak.
A Nemzeti Hamletje – a színházi metaforán túl – azért is juthat eszünkbe, mert a vígszínházi Makrancos Kata első mondata is a Hamletből való: „E koponyának egykor nyelve volt, szépen tudott dalolni” – mondja valaki. „Bár a paripám volna olyan szilaj és kitartó, mint a nyelve” – vágja rá valaki a Sok hűhó semmiértet idézve. „Ez itt rettentő jó hely a próbára” – szól egy a harmadik hang a Szentivánéji álomból. „Színház az egész világ s merő szereplő benne férfi, nő” – zárja az idézetek sorát az Ahogy tetszik citálása. Ez a mondat nemcsak a későbbi, a férfi és nő között játszódó színjátékot vetíti előre, hanem világállapotként jelöli meg a romos, kiebrudalt színház helyzetét. Valaminek vége. Valami folytathatatlanná vált. Nyilván rengeteg minden veszett el, amelyben emberek hittek, amire talán feltették az egész életüket is.
„Menjenek innen emberek, takarodjanak!” – dörög rá egy hang a színészekre. „Itt már minden holmi a mienk” – toldja meg erélyesen, és még rendőrt is kész hívni, hogy az újonnan nyert birtokjogát érvényesítse. Mintha az előző Gothár-rendezést, A filozófust folytatná ez a felütés, mert a Katona előadásának vége az eddigi viszonyok újrarendezésével, a korábbi tulajdonosok kiebrudalásával zárult. És A filozófusban is a színház teremtette meg azt a közeget, amelyben a valóság
