POSZT 2010

Mi azt gondoljuk

Gianina Cărbunariu: 20/20 – Yorick Stúdió (Marosvásárhely) & dramAcum (Bukarest)

Fekete március: összecsapó román és magyar tömegek, mondvacsinált indokok, bizonytalan számú áldozat. Ennek a húsz éve, vagyis 1990. március 20-án történt eseménynek a feldolgozása a magyar és román színészekből álló társulatpár előadása. Az optikusok köreiben a 20/20-as érték az éleslátás ismérve – a Yorick és a dramAcum tagjaié az élesláttatás. Lássuk át a történelmi tényeket, lássuk meg a felek összeférhetetlen sérelmeit, az egymással homlokegyenest szembemenő vélekedéseket – lássuk be: egy város segélykiáltása eddig süket fülekre talált.

Szemessy Kinga | 10. 06. 13.

Operett-anatómia

Harmath Imre–Fényes Szabolcs: Maya – Gárdonyi Géza Színház, Eger

Giccs, glamúr, kacagás és romantika táncos-zenés formában – íme az operett. Az egriek előadása harsány, ám velős (ön)iróniába oltott. Jut is, marad is: a produkció kedves tud lenni azoknak, akik még a gramofon-korszakból ismerik a Macskaszerenád és a My sweetheart fülbemászó melódiáit, illetve azoknak is, akik a maníros műfaj paródiájaként szemlélik az intrikus tangeri-párizsi kalandokat.

Szemessy Kinga | 10. 06. 12.

Oltári poén a semmi

Gogol: Háztűznéző – Szegedi Nemzeti Színház

 Mellei körül háromszög és négyszög alakban fehérlik a bőre a függöny elé lépő csokibarna bűvészsegédnek. Jól ismert trükköt mutat be, közben kacsint, teli szájjal mosolyog, hogy mindenképp vegyük a lapot. A kártyák csak később jönnek, a férjkereső szeánsznál, most piros kendő kerül elő minden zsebből, zugból.

Hodászi Ádám | 10. 06. 11.

Egy játék elemei

Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline - Örkény István Színház

Decemberben mutatta be az Örkény István Színház a Kasimir és Karolinét. Bagossy László szokatlan módon közelít Ödön von Horváth darabjához. Új nézőpontból tekint rá a darabra, mást mond el a történetről, teljesen szokatlan színházi formát választ hozzá. A „kísérlet” azonban nem experimentális rétegszínházat, hanem rendkívül szórakoztató előadást eredményezett. Bagossy László rendezését – az eddig megjelent recenziókra is utalva – Sándor L. István mutatja be.

Sándor L. István | 10. 06. 6.

A végén bejön

Gogol: A revizor – Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

Bagó Bertalan Gogol-előadása nem hivalkodik különleges térkompozíciókkal, sokrétegű képi üzenetekkel, nem facsarítja ki a groteszk jegyében a dráma komplexitását, (jó vagy rosszféleképpen) divatos lehetőségeket sem akar kijátszani. A tiszteletreméltó interpretáláson túl egyszerű, színészközpontú és „klasszikus” gúnyát szab a komédiára.

Szalay Álmos | 10. 05. 19.