Marie Chouinard mitológiai ékszerdoboza hihetetlen látvány: a montreali koreográfus arany mellbimbójú, szőrös csizmájú, nyúlánk nimfa-testekkel és tűsarkakon imbolygó, szinte meztelen, lecsatolható falloszú faun-figurákkal, markáns sziluettekkel, ide-oda guruló arany golyókkal és gömbcsengettyűkkel tölti meg a magas fényű, fehér, minimalista színpadot. A dobozban pedig már a legapróbb koreográfiai instrukcióra is összekoccannak a furcsa lények, fintorogva csapódnak a földhöz és egymáshoz, orpehusok és eurydicék pottyannak a nézőtérre. Elképesztő.
Marie Chouinard mitológiai ékszerdoboza hihetetlen látvány: a montreali koreográfus arany mellbimbójú, szőrös csizmájú, nyúlánk nimfa-testekkel és tűsarkakon imbolygó, szinte meztelen, lecsatolható falloszú faun-figurákkal, markáns sziluettekkel, ide-oda guruló arany golyókkal és gömbcsengettyűkkel tölti meg a magas fényű, fehér, minimalista színpadot. A dobozban pedig már a legapróbb koreográfiai instrukcióra is összekoccannak a furcsa lények, fintorogva csapódnak a földhöz és egymáshoz, orpehusok és eurydicék pottyannak a nézőtérre. Elképesztő.
Negyedik alkalommal jár Budapesten a modern táncművészet egyik legnagyobb, napjainkban is alkotó, napjainkban is messzemenően érvényes, magas minőségű munkákat létrehozó koreográfusának, a kanadai Marie Chouinard-nak a társulata. Szívesebben tettem volna meg előző mondatom alanyának magát Chouinard-t, de ő sajnálatos módon még egyetlen alkalommal sem kísérte el magyarországi látogatásra együttesét.Konzekvens pályaív áll az alkotóművész mögött: 1978-tól hozza létre koreográfiáit, az első másfél évtizedben gyakorlatilag csak szólóműveket, melyeket ő maga ad elő. Chouinard 1990-ben, Montrealban alapította társulatát, s elkezdte kipróbálni magát többszereplős táncalkotásokban, s egyáltalán: mások irányításában, más testek mozgatásában. Az 1990-es évek közepén felhagy a táncosi pályával, magára komponált, világhírt hozó szólóit társulatának két oszlopos tagjára, az egyként kiváló, amúgy karakterben egymástól (hogy Chouinard-tól is, azt sajnos, közvetlen tapasztalás híján nem tudhatom) erősen elütő Lucie Mongrainre és Carol Prieurre bízza, hagyományozza. Innentől kedve csak koreografál: munkáit egyáltalán nem ontja (igaz vannak feltűnően termékeny évei, mint az 1980-as, mely során nyolc szólót hoz létre) – készít újabb szólókat és sokszereplős kreációkat. A Compagnie Marie Chouinard mai repertoárja az elmúlt huszonnyolc év munkáiból válogat, ám a máig megtartani érdemesített rövid szólók, egészestés, többszereplős munkák keletkezési dátumai között nem ritkák a fél évtizedes lyukak. Chouinard nem termel: megengedi, megengedheti magának a szemlélődés, a töltekezés, a befogadás luxusát. Korábbi éveiben sokat utazott, hosszan élt „idegenben”: töltekezése, kutatásai, tanulmányai helyszíneiről, nepáli, bali, burmai, indiai, berlini útjairól, éveiről még legkivonatosabb életrajzaiban sem felejt el említést tenni.
A Tavaszi Fesztivál keretében volt látható a Thália Színházban a Marie Chouinard Company: bODY_rEMIX/gOLDBERG_vARIATIONS című előadása balettcipőkre és protézisekre, majd a Trafóban a társulat egy régebbi darabját is bemutatták. A világszerte különös innovációs technikáiról ismert kanadai koreográfus, Marie Chouinard nem turnézik a társulattal, Montreálból, telefonon adott nekünk interjút.
A kanadai alkotónő díjnyertes rövidfilmje, a Cantique frappáns felütése a Trafó estjén utána következő „hús-vér” darabjának, mondhatnánk úgy is: akklimatizál. Az óriási vásznon két pici pontként indulva közelít felénk egy női és egy férfi akt. Végül olyannyira közel kerülnek, hogy két arc részleteit látjuk csupán ezentúl mindaddig, amíg újra ki nem hátrálnak – úgy körülbelül 15 percen belül – ugyanazon az úton, amelyen jöttek. Nem akármilyen szokatlan helyzetekben látjuk ezt a két arcot ennyi ideig. Nyelvek és fogak csattognak, az általuk generált „zene” a darab partitúrája: az arcizmok tánca ez cuppogásokra és sóhajokra. Két ember viszonyának elvont – sőt nem is olyan elvont – viszonyát pusztán arcizmokkal (és leginkább nyelvizmokkal) előadni, szinte teljesen a kamera torkában, óriási teljesítmény, s a két előadó (Carol Prieur, Benoit Lachambre) bírja idegzettel, virtuozitással s ahhoz az abszurd humorhoz való viszonyulással, mely Chouinard-ra oly jellemző.