Időutazás a Kádár-korba

A Repedések a rendszeren abból a sokszínű kavargásból idéz fel sok mindent, ami a kort jelentette. A könyvnek különféle emberek a főszereplői, akik egészen eltérő módon élték meg a kort. Vannak köztük politikusok és művészek, hivatalnokok és sportolók, gyárigazgatók és népművelők, állomásfőnökök és potyautasok. Idősebbek és fiatalabbak, híresek és ismeretlenek, sikeresek és elfeledettek, a hatalom urai és hétköznapi kisemberek.

Sokféle történet, sokféle ember, sokféle szándék jelenik meg a Repedések a rendszerenben. A könyv a kor egyik főszereplőjének, Aczél Györgynek megidézésével kezdődik. Ő a politikai dramaturgia mestereként a rendszer arcát adta. Nemcsak a hazai alkotó értelmiséget hálózta be finom, szövevényes játékaival, hanem a Nyugat előtt a rendszer ideológusát alakította. E szerepében Aczél a Kádár-kori Magyarország átfogó bemutatására vállalkozott. Szavaiból nemcsak azt hallhatjuk ki, hogy miként igazolta önön létét a szocializmus, hanem azt is, hogy valóságosan hogyan is működött. A Repedések a rendszeren másik politikus főszereplője Pozsgay Imre. Ő egy új politikusi nemzedék képviselőjeként lépett kulturális miniszterként a nagypolitika színpadára, majd utódjelöltből lassan Aczél vetélytárssá, később politikai ellenfélévé vált.

Aczél Györgyöt kalauzolja a "VIT-utcában", a Vörösmarty téren Hámori Csaba a KISZ KB titkára (1978)

Aczél és Pozsgay nyilvánosság előtt rejtett konfliktusai csak felnagyították a rendszer ellentmondásait, és még hektikusabbá tették az egyébként sem elvek mentén irányított kulturális életet. Ki nem adott könyvek, be nem mutatott drámák, leállított színházi próbák, botrányos vendégjátékok, külvárosi utánjátszó mozikba száműzött filmek nyomába eredve ismerhetjük meg a cenzúra természetét, amiről Aczél és Pozsgay is egybehangzóan állítják, hogy ismeretlen fogalom a szocializmusban.

Pozsgay Imre (1988)

De az embereket a 70-es években sem a politikusok érdekelték alapvetően. Kik voltak hát a 70-es évek végének valódi főszereplői? Az a fiatal népművelő, akit az Ékeztet hőseként a véletlen egy kisvárosba sodort? Kardos Ferenc filmjének főszereplője alig csinál valamit, ártatlan tekintetével mégis felforgatja egy abszurd magyar üzem mindennapjait: felszabadítja az emberekből azt az életet, amelyet nem élhettek meg, azt a szabadságot, amelynek még nevét sem tudják. Vagy a Kihajolni veszélyes fiatal potyautasa a kor hőse, akit a kalauz egy világvégi állomáson szállított le? A Simonfyy András és Zsombolyai János filmjének „hőse" sem tesz mást, csak figyel, hogy a kicsinyes mindennapokban megérezhessük, hogy katasztrófa felé halad ez a mozdulatlan világ. Vagy egy másik fiatalembert tekintsünk hősnek, aki előtt hirtelen labirintussá nyílik az idő? Gaál István Legatójának főszereplője csak a múlt titkaival szembesül, s eközben a saját kérdései válnak nyomasztóvá. Vagy azokat a bokszolókat tekintsünk hősnek, akik tényleg mindent megtesznek a sikerért? Miközben figyeljük Rényi Tamás K. O. című filmj (és a vele szinte egyidőben készült Rocky) főszereplőinek küszködéét, feltolul a kérdés, hogy egyáltalán lehet-e ebben a világban győzni.

Balczó András

A 70-es évek végének embere bizonyára Balczó Andrást tekintette a kor egyik hősének. A volt öttusázó úgy áll előttünk a Küldetés című Kósa Ferenc-filmben – a kor egyik szenzációjában –, mint aki képtelen a megalkuvásra. A kor nézői számára ez kéretlen figyelmeztetés lehetett: íme hát, lehet teljes, autonóm életre is törekedni. Gyáva az, aki lemond erről. Nincs mentség, másra hárítani: korra, körülményekre az önmagunkról való lemondást. De vajon mi volt mindebből igaz akkor is, és mi lehetett kínálkozó szerep?

Büchner: Danton halála - Nemzeti Színház, 1978 (Kállai Ferenc, Piróth Gyula)

Egyáltalán elviseli a 70-es évek végének világa az autonóm személyiséget, az autentikus létezésre törekvő embert? A könyv sokféle alakja, számtalan története valójában ezt a kérdést ismételgeti.

A másik állandó probléma, amely végigvonul a könyvön, hogy milyen értelmiségi szerepek, magatartások lehetségesek a korban. Erről többek között Csurka István drámáinak alakjai beszélnek. Egyrészt a Csurka-művekből készült Dömölky János-filmek (A kard, Amerikai cigaretta, illetve a Ki lesz a bálanya? tévéjáték-változata), másrészt a színházakban többnyire késve eljutott darabok előadásai. Csurka a 70-es évek végének legtöbbet játszott és legnépszerűbb drámaírója. Maga is egy különös, titokzatos főszereplője ennek a világnak. A kor kényszerei és kívánalmai között különféle szerepekbe burkolódzott, hogy egyre mélyebbre ássa titkait és vétkeit, míg olyan mélyre nem kerültek, hogy teljesen elfeledkezett róluk, így lelkiismeret-furdalás nélkül kérhette számon a világon azt, amit önmagától nem mert.

Büchner: Woyzeck - Stúdió "K", 1977 (Gaál Erzsébet)

A belenyugvás és az alkalmazkodás mellett a lázadás is számtalan arcát mutatja a korban. A cinizmus, a konformizmus lázadói mellett talán a minőség lázadói a legérdekesebbek. Egy teljességgel átpolitizált, ezért apolitikusságra szoktató korban talán ez a legautentikusabb magatartás. Amikor a konzekvens munka és a belőle teremtett szakmai minőség jelenti a szembeszegülést. És a kényszert kíméletlen őszinteségre. Színházi műhelyek és emberek (Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Ruszt József, Fodor Tamás, stb.) munkája leginkább erről beszél. Felidézett előadásaikban pedig újabb lenyomatát kapjuk a korról és a benne élő emberekről.

A könyv számtalan története, felbukkanó alakja arról is áttekintést ad, hogy milyen emberi minőségek, szándékok és törekvések léteztek a korban. A 70-es évek vége ezt adta át a 80-as éveknek, és a rendszerváltás utáni Magyarország is csak ebből gazdálkodhatott. A Repedések a rendszerent olvasva talán ez lehet a legnyomasztóbb tapasztalatunk.

A könyv tartlaomjegyzéke

A könyv megvásárolható a Színházi könyvek webáruházban.