Paródia vagy sorstragádia

Néhány éve Pécsett Mohácsi János rendezett belőle sikeres előadást, Temesváron Szikszai Rémusz állította új színekkel színpadra, legutóbb pedig Rusznyák Gábor rendezésében mutatták be Miskolcon. Szűcs Mónika és Sándor L. István összeállításban ezekről a színrevitelekről . esik szó. Az első cikkben a darabot és a Pintér Béla rendezte ősbemutatót mutatjuk be. 

Ballada? Mítosz?

A Parasztopera hangsúlyozottan színházi megközelítései egyértelműen a darab történetére s ennek feldolgozásmódjára irányítják a figyelmet. Az újabb és újabb bemutatók újabb és újabb beharangozói rendszeresen idézik Pintér Béla ajánlóját: „A Parasztoperában egy balladisztikus történetet 13. dolgoztunk fel operaformában... A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen." Ezzel Pintér Béla azt állítja, hogy egy falusi legendává vált valóságos esetet mesél újra. Más úgy emlékszik, hogy még a 60-as években olvasta a Történetek a szegedi betyárvilágból című kötetben. 14. De a népballadákban is ismeretes az a történettípus, amelyben az anya nem ismeri fel a fiát. 15. A színházba járók számára Camus A félreértés című darabjából is ismerős lehet a történet. 16. Az 1944-ben bemutatott műben egy anya és a lánya egy fogadót működtet, ahol a pénze miatt meggyilkolják az egyik vendégüket, akiről nem tudják, hogy „nem más, mint a húsz éve eltűnt, és most váratlanul hazatérő fiú, akit családtagjai nem ismernek fel... Ez a történet mint újsághír már szerepelt a Közönyben, ahol az esetet elbeszélő lapkivágásra Mersault talál rá börtöncellájában." 17.

Pintér Béla feldolgozásában egy tanyán történik meg az eset: egy éjszaka messziről jött idegen kopogtat be a háziakhoz, szállást, ételt kér, többször akar valamit mondani, de végül mindig másra fordítja a szót, s nem árulja el, hogy ő a házaspár öt éve eltűnt fia. A szülők nem ismerik fel őt (bár a csukóján ugyanolyan anyajegy van, mint a fiuknak). Annyit mégis elmond az idegen, hogy rengeteg pénz van nála, sőt jutalmat is ígér, ha a házaspár hajlandó azt éjszaka őrizni. A gyermeket váró asszony ennek láttán arra biztatja férjét, hogy ölje meg az alvó idegent, mert ebből a pénzből biztonsággal fel tudnák nevelni születendő gyermeküket.

Camus A félreértésben valójában egy mitológiai témát, a tékozló fiú hazatérésének történetét gondolta újra, fordította ki: „A Fiú meggazdagodva tér haza, azzal a szándékkal, hogy segítsen családján. Csak azt nem tudja, hogy már nincs kin segíteni, hiszen az otthon maradottak közönséges gyilkosokká züllöttek, és őt magát is megölik." 18. E tekintetben azonban alapvető különbség van Camus és Pintér Béla darabja között. A félreértés szereplői eleve bűnösök, hisz anya és lánya üzletszerűen gyilkolnak, a kietlen vidéken abból tartják fenn magukat, hogy megölik a vendégeiket. A Parasztoperában viszont nincs utalás arra, hogy milyen vétkek vezetnek el a gyilkossághoz.

A félreértés lineáris történetvezetésével szemben a Parasztopera analitikus drámaszerkezetet követ: huszonöt (vagy huszonhárom?) évvel később idéződnek fel az események, hullanak le sorra a leplek a múlt titkairól. Így a szereplőknek azzal kell szembenézniük, hogy kik is ők valójában. Ebben az összefüggésben minden analitikus dráma ősére, az Oidipusz királyra is emlékeztet a Parasztopera. Hogy ez nem csak véletlen hasonlóság, hanem a szerző(k) által tudatosan vállalt összefüggés, kiderül a szöveg utalásaiból. Szophoklész darabjában az egyik fontos titok, amire fény derül, hogy kik is Oidipusz igazi szülei. A Parasztoperában a Menyasszony tudja meg, hogy mások a szülei (pontosabban más az apja), mint ahogy eddig hitte. Az esküvői szertartást félbeszakítva a Menyasszony anyja árulja el sokáig rejtegetett titkát: több mint két évtizede egy cowboy ruhás idegen kószált a környéken, aki meglátta és megkívánta az unatkozó ifiasszonyt. A nő engedett a váratlanul előtörő vágyainak, és ebből az alkalmi nászból született a Menyasszony. Az önkéntes feltárulkozás után egy szándékos leleplezés (a részeg állomásfőnök gyalogol bele az esketésbe) mondja ki az idegenről, hogy az nem más volt, mint a Vőlegény bátyja. A fiú ebből lassan megérti, hogy – akárcsak Oidipusz – tudtán kívül vérfertőzést követett el, hiszen a Menyasszony – tulajdon unokahúga – „már domborodik". És arra is rádöbben, hogy a szülei (talán) gyilkosok, fel nem ismert fiuknak a gyilkosai.

Az Oidipuszra való utalás a szöveg szintjén is megjelenik. A Menyasszony a darab végén odaszúr a Vőlegény mostohatestvérének – vetélytársának –, hogy „az sem tudod kik a szüleid". Mire az árva lány jogosan replikázik, hogy „nagyon irigyellek téged, aki ismered a szüleidet. Anyád egy büdös kurva, apád meg egy nagyfaszú cowboy". Ez bármennyire is viccesen hangzik, mégiscsak azt jelenti, hogy a Menyasszonynak váratlanul az oidipuszi helyzettel kell szembenéznie: felismerni, hogy kik is valójában a szülei, s ennek fényében újragondolni, ki is ő, és mit tud kezdeni az új identitásával. „Legjobb vaktában élni csak" – mondja Iokaszté Oidipusznak, és így vannak ezzel a Parasztopera szereplői is. Eddig nem láttak tisztán, megpróbáltak vaktában élni, de most kénytelenek mindannyian szembenézni a feltáruló múlttal, amely azt a kínos kérdést szegezi mindannyiuknak, hogy kik is ők valójában. Az Oidipusszal való összefüggések azt is jelentik, hogy a Parasztoperában felidéződnek a sorstragédia jellegzetességei is. 19.

Egy harmadik hagyomány is belejátszik a Parasztoperába, s ez egy újabb mitikus utalásrendszert is előhív. A darab tematikai kerete ugyanis egy esküvő (ahogy a Népi rablétnek is), de az élet beteljesedését jelentő ünnep váratlanul széthullásba, sőt (a múlt megidézésével, megértésével) pusztulásba, végzetbe fordul. (A Népi rablétben ugyanezt történik, csak még egyértelműbb és jóval drasztikusabb megoldásokkal.)
A Parasztoperában (akárcsak Wyspianski Menyegzőjében) különféle társadalmi rétegek találkoznak és próbálnak meg szövetséget kötni (bár Pintér jóval egyszerűbb képletet használ, mint a lengyel szimbolikus dráma). A Parasztoperában a jómódú parasztcsalád fia készül feleségül venni a városi értelmiségi család lányát, egy református lelkész gyermekét. (Ennek komikus, taszító ellenpontja, hogy a Vőlegény mostohahúgát a részeges vidéki állomásfőnökhöz akarják hozzáadni.) De az esküvő nem hozhat egyesülést, mert sorra derül ki, hogy mindenkinek van valami rejtegetni valója, és ezek a feltáruló titkok folytathatatlanná teszik a kapcsolatokat. A Vőlegény nem veheti el az egyébként is csak kötelességszerűen eljegyzett, teherbe ejtett Menyasszonyát, mert az unokahúga. De mostohahúgával sem tud megszökni, hiába biztatja rá a lány. A Menyasszony anyja, aki egész életében gyűlölte a férjét, diadalmasan vágja a lelkész szemébe, hogy a lányának nem ő a vérszerinti apja. Azt is megtudjuk, hogy a Vőlegény apja két hold szőlőért akarja hozzáadni a mostohalányát a részeges állomásfőnökhöz, akiről viszont az derül ki, hogy annak idején kirabolta a cowboyt, innen vannak bizonyítékai, hogy ki is volt az idegen.

Mind emberi viszonyait, mind irodalmi és mitikus utalásait tekintve összetett, gazdag alapanyagot kínál a Parasztopera (nem is beszélve a zenei réteg összetettségéről). Most már csak az a kérdés, hogy ez a hatásosan kicentizett dramaturgia, ez a példásan összeszőtt történet (és a kiválóan megmunkált zenei anyag) hagy-e teret arra, hogy különféle olvasatok, megközelítések rendelődjenek hozzá. Ki lehet-e bontani belőle a „szerzői változattól" eltérő, új jelentésárnyalatokat? A Parasztopera rendezőjének mozgástere nyilván jóval kisebb, mint egy prózai mű esetén, hiszen a darab formai sajátosságai, a jelenetek építkezése és a kötött partitúra nem sok szövegbeli vagy zenei beavatkozást enged a színre állítóknak. (Még Mohácsinak sem sikerült – néhány apróbb poént kivéve – jelentősen alakítani a szövegen.) A rendezők – akárcsak az opera esetében – alapvetően a tempóval, egy-két recitativo bővítésével vagy elhagyásával, egyes szekvenciák ismétlésével vagy épp a közbeiktatott csendekkel játszhatnak.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/8. számában.

Az Ellenfény korábbi számai kaphatók az Írók boltjában és a Katona József Színház könyvesboltjában.

Az Ellenfény korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 395 Ft