Mi lesz veled, Ellenfény?

Több hónappal ezelőtt jelent meg az Ellenfény legutóbbi száma. Többen kérdezték, mi történt, csak nem szűnt meg a folyóirat? Meg nem szűnt, ám miközben javában zajlott az évad, egymást érték az új és izgalmas események, és mi is tele voltunk ötletekkel, témákkal – több számnyi tematikát készítettünk elő –, mégis megállni voltunk kénytelenek. Nem a munkakedvünk fogyott el tehát, hanem a pénzünk. Hosszú hónapokig nem tudtuk, van-e jövője a lapnak, s ha igen, hogyan és milyen feltételek mellett folytathatjuk a munkát. S bár a jövő korántsem tűnik biztosítottnak, most mégis egy új számot kínálunk olvasóinknak.

 

Az Ellenfény, mint a legtöbb kulturális lap, alapvetően támogatásokból létezik. Ma Magyarországon egy kulturális folyóiratért legfeljebb néhány száz forintot lehet kérni (miközben egy hasonló terjedelmű könyv egy-két ezer forintba kerül), ezért – ha a lap minden példánya el is kel –, akkor is csak az előállítási költségek töredékét fedezik a bevételek. (Hiszen a nettó árbevételből még a nem csekély terjesztői jutalék is levonandó.) Ezért szorulnak támogatásra a kulturális lapok. Meg azért, mert olyan kulturális szolgáltatást végeznek, amely a társadalom egésze számára hasznos lehet.

Az elmúlt 20 évben csak a Nemzeti Kulturális Alap volt az egyetlen olyan jelentős pályázati forrás, ahová a kulturális folyóiratok a folyamatos működésükhöz szükséges támogatásra pályázhattak. Az Ellenfény fennállásának 15 évében az NKA rendszeresen támogatta a folyóiratot. (Az utóbbi néhány évet leszámítva folyamatosan növekedett támogatásunk.)

Az idei évre szóló pályázatainkat 2011. október elején úgy adtuk be, hogy arról két szakmai grémium, a tánc-, ill. a színházművészeti kuratórium fog dönteni. Ez számunkra nagy eredmény volt, hiszen három év után végre újból lehetővé vált, hogy az olyan vegyes tematikájú lapok, mint amilyen az Ellenfény is, a szakterületüknek megfelelően több kuratóriumhoz is pályázhassanak. 2011. október közepén azonban új elnök vette át az NKA vezetését, aki céljául a szervezet átalakítását tűzte ki.

Az átszervezés legnagyobb mértékben a (könyv- és) folyóirat-kiadást érintette: a szakmai kuratóriumok helyett egy újonnan felálló folyóirat-kiadási kuratórium hatáskörébe került át a folyóiratok pályázatairól való döntés. Az új testület tagjai ezév január elején kapták megbízatásukat, és nem egész két hetük volt arra, hogy a több száz folyóirat halasztott, átirányított pályázatáról döntsenek. Ez az idő nyilván nem volt elegendő arra, hogy minden pályázót ténylegesen megismerjenek, munkájukról alaposan informálódjanak. És valószínűleg senki nem hívta fel a figyelmüket arra, hogy néhány pályázónak nem azért van több pályázata, mert próba-szerencse alapon kívántak volna minél több támogatáshoz jutni, hanem mert profiljaiknak megfelelően megosztották valós és indokolt költségigényeiket a különböző kuratóriumokhoz beadott pályázataik között.

Ezekről a több pályázatot beadó folyóiratokról azonban rendkívül egyszerűen döntött az új folyóirat-kiadási kollégium: a több művészeti ágat felölelő orgánumoknak minden esetben csak az egyik pályázatát támogatta. Az Ellenfény esetében ez azzal a katasztrofális következménnyel járt, hogy a folyóirat teljes költségigényét fele-fele arányban tartalmazó két pályázat közül az egyiket a kért összeg 73 %-ával támogatta (ez a szokásos arány), de a másikat mérlegelés nélkül a kukába dobta. Az eljárás szakmai szempontból érthetetlen, hisz a két pályázat csak együttesen biztosíthatta volna az Ellenfény 2012. évi tíz számának a megjelenését. A döntés eredményeként a folyóirat támogatása az elmúlt két évben kapott összeg alig több, mint a felére zuhant vissza. Ez a folyóiratok közt szinte példa nélküli támogatásmegvonás teszi fenyegetetté annak az értékteremtő munkának a jövőjét, amit az Ellenfény az elmúlt 15 évben végzett.

Azok az előadóművészi eredmények, amelyekről nem születnek értő feldolgozások, aligha őrizhetők meg a kulturális emlékezet számára. Legendás előadások után kutatva gyakran szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a közelebbi és a távolabbi múlt oly sok fontos produkciója vált felidézhetetlenné, mert a róluk szóló írások nem segítenek ebben. Pedig a jó kritikus a művész szövetségese a múlandósággal vívott harcban. Az utóbbi időben a tánc- és színházi kritikában egyre inkább az online felületek váltak meghatározóvá. Ennek eredményeként megsokasodtak azok a cikkek, amelyek egy-egy bemutató kapcsán rögzítik az elsődleges benyomásokat, azonban egyre ritkulnak azok az írások, amelyek alapos, elmélyültebb elemzésre is vállalkoznak. Arra, hogy az alkotói és előadói teljesítményeket tágabb kontextusba illesszék, hátteret fessenek mögéjük, összefüggéseikben mutassák meg őket. Az Ellenfény elsősorban erre vállalkozik.

Anyagi forrásaink drasztikus csökkenésével veszélybe került az a kritikai hangütés, szemléletmód, amelyet az Ellenfény a tánc- és színházművészetben képvisel. Az az igény, hogy az impresszív megközelítésmód helyett az elemző attitűdöt részesítjük előnyben; hogy a bemutatott alkotás mindig előbbre való, mint egy jól csengő metafora vagy egy frappánsan elintéző paradoxon. Meggyőződésünk, hogy egy művészeti folyóiratnak nem ítélnie kell az alkotásról (és különösen nem az alkotóról), hanem párbeszédet folytatni vele. Olyan folyóiratot kínálunk olvasóinknak, amely megadja a figyelmet, a tiszteletet a művészeti alkotásoknak. Azokat a kritikusokat hívjuk szerzőink közé, akik maguk is energiát, tudást fektetnek egy-egy alkotás feldolgozásába. Olyan írásokat közlünk, amelyek elsősorban arra törekszenek, hogy az előadások (és az általuk képvisel művészi értékek) mások számára is hozzáférhetővé, megismerhetővé váljanak. Azt reméljük, hogy az értő elemzések megőrizhetik a pillanatban születő és azzal el is múló színpadi alkotásokat.

Meggyőződésünk, hogy a magyar tánc- és színházművészetnek szüksége van arra a nyitott, innovatív szemléletre, amit az Ellenfény képvisel. A mai viszonyok között különösen fontos lenne megőrizni azt az elfogulatlan kíváncsiságot és józan hangütést, amely a lapot jellemzi. Ezért nagy erőkkel keressük a módját, hogy folytathassuk a megkezdett munkát. Mivel nekünk nem hobbink a lapcsinálás, a folyóirat kiadásához pénzre van szükségünk: fizetni kell a nyomdát, a tördelőt, a szerzőket, a fotósokat, a szerkesztőket (még ha nevetségesen alacsony összegekért is dolgoznak), de a folyóirat-kiadási kollégium által megítélt pénzből nem tudunk ebben az évben 10 lapszámot kiadni. A majd’ felére csökkentett NKA-támogatásból jelenleg öt szám kiadását tudjuk garantálni, de nagy erőkkel keressük a módját, hogy miképp tudna az Ellenfény a színházi szezonban továbbra is havonta megjelenni. Mert a visszajelzések azt mutatják, hogy szükség van egy ilyen nyitott, elfogulatlan művészeti folyóiratra, amely értő, elemző cikkekben rendszeresen, hónapról hónapra közvetíti az adott időszak tánc- és színházművészeti értékeit a közönség számára. És súlyos veszteség volna, ha az NKA kollégiumi rendszerének átalakítása során keletkezett anomáliák huzamosabb időre megbénítanák a lapot.

Ezért is kérjük ezekben a nehéz időkben olvasóink támogatását. Az eddigi 395 Ft-ról 495 Ft-ra vagyunk kénytelenek emelni egy példány árát. Bízunk benne, hogy kitartanak a lap mellett, és kérjük, ha tehetik, fizessék elő az Ellenfényt. Ehhez továbbra is kedvezményt biztosítunk: a 2012-re tervezett 7 számnak a tavalyihoz hasonlóan 3 000 Ft az előfizetési díja.

Mindent megteszünk azért, hogy 2013-ban újra havonta jelenhessen meg (a színházi szezonban) az Ellenfény.

12. 05. 17. | Nyomtatás |