Mindentudó mellébeszélők

  Amennyire – ritka, éppen ezért – örömteli hazai színpadon Elfriede Jelinek darabjával találkozni, amennyire izgalmas Ibsen Nórájának folytatását vagy folytathatatlanságát elképzelni, s magától értetődő az alkalmas rendező, Zsótér Sándor személye, éppen annyira csalódást is keltő az Örkény Színház idei első bemutatója. Van egy írónő, aki tökéletesen értené Zsótér színpadi nyelvét, és van egy rendező, aki folyékonyan beszél jelinekül, de mindenki más kívül reked kettejük különös párbeszédén. A Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai című előadásról Lénárt Ádám ír.

 

Emlékeztetőül: Nóra – még Ibsennél – uzsorakölcsönt vesz fel Krogstadtól, de az adóslevélen kénytelen aláhamisítani a kezes, vagyis haldokló apja aláírását. Bár a pénzt férje gyógyíttatására fordítja, az évek múltán felbukkanó ügyvéd zsarolása nemcsak a titokról, hanem Helmer jelleméről is lerántja a leplet: a férj az egyik pillanatban még árulásként éli meg Nóra segítségét, és semmisnek tekinti házasságukat, a fenyegetés elültével viszont már elnézően szeretgeti feleségét. Az Ibsen-dráma tehát azzal fejeződik be, hogy Nóra elhagyja Helmert, és az Örkény előadása a címben beígért folytatás igényével indul is – „Nóra vagyok, Ibsen azonos című darabjából” –, Jelineknek azonban esze ágában sincs Ibsennél felvenni a fonalat. Nóra bemutatkozása helytállónak tűnhet, a metafiktív elszólás viszont éppen a biztosnak hitt kiindulópontra kérdez rá, ha ugyanis ez a Nóra valóban Ibsen hősnője volna, akkor aligha tudhatna saját, fiktív voltáról. Jelinek tehát amennyire eligazítja, annyira össze is zavarja a nézőt, a nyitány pimasz gesztusa pedig pontosan kijelöli, mi várható a továbbiakban.