Sweet home Oklahoma

A darab központjában a Weston család nőtagjai állnak: az anya, Violet Weston (Pap Vera) és három lánya, Barbara (Börcsök Enikő), Karen (Hegyi Barbara) és Ivy (Láng Annamária). Hollywoodi alapszituációra építkezik a történet: amikor a családfő váratlanul eltűnik, Violet - némi reakcióidőt hagyva - összehívja a családot, bár ez a gesztus egyre inkább szól a találkozás lehetőségének, mint a szomorú eseménynek. Lassan mindenki megérkezik, ex- és leendő vejek, a tizennégy éves füvező, „de nagy cicid lett tavaly óta" unoka és a lúzer unokaöcs(nek tartott fiú). És persze a leányok. Ivy, aki hiába próbál elszabadulni anyja lassan évtizedek óta tartó elnyomó személyiségétől és közelségétől, próbál a családi árral szemben úszni, de a legnagyobb jóindulattal szólva is csak egyhelyben toporog. Mivel a városban lakik, az eset óta folyamatosan ott van, mégsem tud és nem is akar anyja támasza lenni, mindketten tudják, hogy ez a szerep már régóta Barbaráé. Ő, a legidősebb lány Violet nem titkolt kedvence, ám akit ennek ellenére is csak az ötödik nap hív fel. Se vele-se nélküle kapcsolat az övék, személyiségük tökéletesen hasonlít, és ez a hasonlóság, az önmagukkal való szembetalálkozás néha már elviselhetetlen. Karen a kakukktojás a három lány közül, ő az egyedüli, akinek kapcsolata anyjával tökéletesen semleges és mégis egyoldalú: Karen érdeklődve hallgatja nővéreit, amikor Violet állapotáról, jövőjéről van szó, de konstruktívan nem szól hozzá semmihez - felületes és kötelező érzelmeinél nem tud és nem is akar mélyebb kapcsolatot kialakítani anyjával, aki még ennyire sem érdeklődik iránta. Violet szájrákban szenved, gyógyszerfüggő, módszeresen szerzi be adagját a város orvosaitól. Erős és erőszakos személyiségével irányítja és eltaszítja, majd mégis titkon vissza-visszavonzza a körülötte megfordulókat; nehéz elviselni és nehéz nélküle lenni. A történet végén tulajdonképpen nem éri meglepetésként, mégis összetörik annak súlya alatt, hogy végül mindenki elhagyja és egyedül marad. Egyedül talán nővére, Mattie Fae (Igó Éva) marad meg neki, akivel súlyosan nehéz gyermekkoruk köti össze, és aki - épp emiatt talán - hozzá hasonlóan elviselhetetlen társ.

Fotó: Dusa Gábor

A nyitóképben a családfőt, Beverly Westont (Vallai Péter) látjuk, jövendőbeli bejárónőjüknek, Johannának (Bodor Böbe) zavarbaejtő őszinteséggel mesél magáról és Violetről. Az előadás által konstruált külső, nézői látószög leginkább a lányéval azonosul: bár mindvégig jelen van, mégis kívül marad az eseményeken, azaz csak annyiban válik részesévé, amennyire muszáj. A következő képben már Beverly eltűnése után vagyunk. Violet hangulata rapszodikus, furcsa kettőség játszik benne. Érezni, hogy - elsőre érthetetlen - vidámsága mögött félelem, szomorúsága mögött pedig képmutatás rejlik. Beverly öngyilkos lett, de ez nem mindenkit lep meg - Violet és Barbara a tényt sztoikus nyugalommal veszi tudomásul. A második felvonás a temetés utáni események köré szerveződik, ahol az ebéd inkább tűnik vasárnapinak-örömtelinek, mint halotti tornak, a család tagjait külön figyelmeztetni kell a hangulat apropójára. Fontosnak tűnő váltás következik: Barbara átveszi az irányítást, lefogja anyját, és a többiek segítségével begyűjti Violet gyógyszereit. A hatalomváltás komikusan ható mondata a felvonás végén hangsúlyos tartalommal bír: Barbara az apja, azaz a családfő szerepébe lép. A harmadik felvonásban már ugyanúgy ücsörög Johannával, mint ahogyan Beverly-t láttuk az előadás kezdőképében, ugyanabban a helyiségben és ugyanabban a székben, pongyolában és törülközőbe csavart hajjal, ahogyan Violet legelőször megjelent a színpadon. Gyógyszereket kapkod be egymás után, iszik és magyaráz a lánynak - egyszerre Violet és Beverly. Flegma és erőszakos viselkedése komikusnak hat, de egyértelmű az utalás: Barbara azon az úton halad előre, melynek végén ő is Violetté válik.

A szöveg - és így az előadás is - kellően didaktikus ahhoz, hogy minden lényeges összefüggést előbb-utóbb feltárjon, így a néző értelmezői szerepe a sztori és a karakterek szempontjából sem jut igazán szóhoz. A szereplők hangsúlyos helyeken, egy-egy jelenet vagy felvonás végén sűrű és súlyos mondatokban, szentenciákban fogalmazzák meg a lényeget, a történet és a színpadon látható kapcsolati rendszerek esszenciáit, így, miután az értelmezés kulcsát kezébe adták, a nézőnek csak a várt (vagy váratlan) rádöbbenés élményének lehetősége marad. A sztori mellett ez a másik, esztétikai jellegzetesség, mely az Augusztus Oklahomában-t hollywoodivá teszi, ami ezen a helyen nem pejoratív jelző. A popkultúra azáltal, hogy - ha elfogadjuk, hogy létezik ilyen minőség - könnyen működésbe lépő katarzissal dolgozik, rendkívül szórakoztató és izgalmas tud lenni, épp azért, mert a konfliktus, annak mélyebb rétegei és (rész)megoldásai könnyű sikerélményt tartogatnak a nézőnek. A mű hatásmechanizmusa azonban nagyban függ az alkotás minőségétől - hiába van karnyújtásnyira a katarzis, ha a néző unatkozik, vagy nem szereti, amit lát. A Vígszínház Augusztus Oklahomában előadása azonban magas színvonalú produkció.

Fotó: Dusa Gábor

A díszlet - Árvai György munkája - a padlással együtt kétszintes családi házat, annak hosszanti metszetét mutatja. A színpad elülső felében középen egy sötétzöld háromszemélyes kanapé, mely a sztereotipikus amerikai otthon képének megfelelően a televízió előtt áll, és ahol, ugyancsak ennek a képnek a részeként, mindig ül valaki, és nézi az épp futó műsort, legyen az Az operaház fantomjának egyik feldolgozása vagy sportközvetítés - a rendezés mindenre figyelt: a pár pillanatra hallható kommentátor az a Faragó Richárd, aki a szezon alatt amerikaifoci-meccseket közvetít az egyik sportcsatornán. Jobbra Beverly dolgozószobája, ahonnan a történet elindul, balra hátul a konyha, előtte az étkező, a halotti tor legfőbb színhelye. Középen lépcső vezet fel a vendégszobába, onnan pedig Johanna padlásszobájába. Mindig minden helyiségben vannak, a figyelem a világítás segítségével vándorol egyik helyszínről a másikra. A jelenetek között Eric Clapton dalai hangzanak fel, feltehetőleg arról a bakelit lemezről, mely a kanapé előtti asztalon hever, amire Charlie (Reviczky Gábor), Mattie Fae végtelenül türelmes férje is felhívja a figyelmet. Ő az egyik, aki kevés szóval, viccesen vagy kevésbé viccesen helyre tudja rakni a körülötte lévőket.

Egyértelműen Reviczky Gábor két perce (amikor Violet kérésére asztali áldást mond) az, ami megfosztja a helyzetet annak minden lehetséges és kötelező szomorúságától, komolyságától. Charlie ismerősen idióta, de a darab kínálta határokat nem lépi át. Fia, Kicsi Charles (Fesztbaum Béla) igazi lúzer. Ivy-val való titkos szerelmében párjára talált, az unokatestvéri(nek) hitt rokonság ellenére boldogan kapaszkodnak egymásba. E bimbódzó kapcsolatnak a tökéletes ellentéte Barbara és Bill (Gyabronka József) épp felbomló kapcsolata, melyből a férfi lépett ki, amikor mást talált magának: őszinte ember, és ezzel - bármilyen elítélendő is, amit tesz - hihetetlenül szimpatikussá válik. Nem úgy, mint Steve (Hegedűs D. Géza), Karen túlontúl barátságos párja, akinek jópofa viselkedését előbukó - vagy inkább visszatartani nem tudó - pedofiliája leplezi le. Ez a momentum egyben Karen tragédiájára is rámutat, aki korábban kispárnájával folytatott romantikus, bűnös viszonyt, és akinek ennél jobb kapcsolata igazából soha nem volt, bár pár órával ezelőttig minden erejével azon igyekezett, hogy ennek ellenkezőjéről, közelgő házasságával megkoronázott boldogságáról meggyőzze Barbarát.

A színpadon elénk vetített látszat-sorsok tehát nem tudnak megvalósulni, bár viselőik őrülten vágynak rá - ezeknek csak egy torz változata teljesül, és nem az általuk kínált boldogság. Beverly eltűnése, majd halálának sejtett ténye csak apropó arra, hogy ezek az emberi végzetek egymásra rávilágítva és egymásnak tükröt tartva kimondásra kerüljenek. Az egyedüli, aki mindvégig tisztán látja magát és a körülötte lévőket, Violet. És ő az egyedüli, aki képes elfogadni és elviselni ennek súlyát, annak ellenére, hogy minden pillanatban zuhanni látszik.

Tracy Letts: Augusztus Oklahomában

Vígszínház

Díszlet: Árvai György

Jelmez: Szűcs Edit

Dramaturg: Kovács Krisztina

Rendező: Eszenyi Enikő

Szereplők: Vallai Péter, Pap Vera, Börcsök Enikő, Gyabronka József, Braghini Rozina/Döbrösi Laura, Láng Annamária, Hegyi Barbara, Igó Éva, Reviczky Gábor, Fesztbaum Béla, Bodor Böbe, Epres Attila, Hegedűs D. Géza